Az elejétől...

Béki Szabina vagyok, 1993. októberében születtem. Nagyjából 6 éves korom óta vonzanak az állatok és ez a rajongás még a mai napig tart. 7 éves koromban kaptam meg első háziállatomat, ami másokéval ellentétben nem egy cuki nyuszi vagy macska volt. Édesapám egyből belecsapott a közepébe és hazahozta az azóta is legjobb barátomat, Marát a lovamat. Mikor hozzám került mindössze 8 hónapos kiscsikó volt. Együtt nőttünk fel. Azt hiszem ő az oka annak, hogy egész életemben állatokkal szeretnék foglalkozni. Aztán valahogy egyszerűen egyre több állatunk lett. Az első kecskénk Gyuri volt, de őt a szüleim igen hamar levágatták. Mivel a nővéremmel olyan sírásba kezdtünk, hogy ember még olyat nem látott, egy kedves ismerősünktől kaptunk egy másik kecskét. :) Bíborkának neveztük el. Ő volt nálunk a kecskék alapítója, ő népesítette be otthonunkat gidáival. Legelső ellésének eredménye Kamilla lett. Ő még mindig megtalálható nálunk, sajnos már csak ő az egyetlen kecskénk. Kamilla lett Mara legjobb barátja, borzalmas milyen hiszti kerekedik ha, nem találják egymást. Aztán egy karácsonyra keresztszüleimtől kaptam egy nyulat. Ő sajnos a második fialásakor elpusztult, de vérvonala megtalálható a jelenlegi állományomban, ami 15-20 állandó egyedből áll. Tavaly került hozzánk második lovunk, Rebeka. Marával való összeszoktatásuk kissé döcögősen ment, de szerencsére már egésszen összecsiszolódtak. Hát egyenlőre csak ennyi állatunk van, de tervek és elképzelések még bőségesen vannak amik megvalósúlása még várat magára. Időközben tanulmányaim is az állatokkal való foglalkozás irányába terelődtek. Vácra jártam iskolába a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközép Iskolába, ahol megtanultam mind elméletben, mind gyakorlatban a mezőgazdaság-, gazdálkozás-, állattartás alapjait. Majd egy országos versenyen elért 6. helyezésnek köszönhetően bekerültem a Szent István Egyetemre ahol, állattenyésztő mérnöknek tanulok. Egyetemi éveim megkezdése előtt elvégeztem egy OKJ-s lovastúra-vezető tanfolyamot. Nem olyan régen adódott a lehetőség, hogy egy 80 órás tanfolyammal megszerezzem a Zöldkönyvet, így már azzal is rendelkezem. Terveim között szerepel még, hogy inszeminátor legyek, bár ezzel még sajnos várnom kell, mert ez már több tapasztalatot igénylő feladat. Itt tartok most és nagyon remélem, hogy ettől még sokkal többre fogom vinni.